Mi a helyzet az altatással?

Vágjunk bele a közepébe, avagy mi a helyzet az altatással? Hol és hogyan aludjon a gyerek?

Hol aludjon a baba?

Most talán azt várod, hogy megmondom Neked, hol és hogyan altasd a gyermekedet. Ha olvastad a Köszöntőmet, tudod, hogy itt hiába várod, hogy megmondják Neked, mit kell tenned. Én tisztellek Téged annyira, s hiszek Benned annyira, hogy magad is megtalálod a válaszokat, ehhez talán elég elolvasnod a kutatási eredményeimet, de ha nem, keress meg bátran, és ahogy azt ígértem, segítek, hogy megtaláld azt az utat, ami a családod minden tagjának megfelel.

Szakdolgozatomban az édesanyák gyermek-altatási szokásaival foglalkoztam: 77 édesanyát kérdeztem meg, akik gyermekei 0-3 éves korúak voltak.

Az anyák több mint 70%-a tervezgette már a várandósság alatt, hogy hol és hogyan fogja majd gyermekét elaltatni. A tervek döntő többségében az fogalmazódott meg, hogy a gyermek majd külön szobában fog aludni, s lehetőleg ne alakuljanak ki „rossz szokások”, „elhúzódó altatás”. 

A tervekben erősen megfogalmazódnak napjaink társadalmi elvárásai.

Amikor megszületik a baba, és végre az anya és a kicsi hazaérnek a kórházból, gyakran jön a kérdés az első látogatóktól, rögtön azután, hogy milyen gyönyörű a baba:

„És jó gyerek?”.

A válasz pedig többnyire:

„Igen, nagyon jó gyerek, csak eszik és alszik.” 

Itt álljunk meg egy pillanatra, s gondolkodjunk el: tényleg az lenne a jó gyerek, aki „nem zavar sok vizet”, akivel nincs „gond”, nem kell vele foglalkozni, és főleg aki nem sír?!

Hát ilyen és hasonló társadalmi háttér és elvárások hatására – hisz legtöbbünk igyekszik azoknak megfelelni, ami természetes is – megtervezik az édesanyák, hogy majd a gyermekük külön szobában fog aludni, mint ahogy azt „rendesen” kell, és persze szépen elalszik majd, nem kell majd ringatni, véletlenül sem alszik el az anyamellen stb.

Aztán megszületik a baba, és a tervek fele (a minta 51%-ában) egy csapásra megváltozik! A külön szoba helyett a gyermek a szülői hálóba kerül, külön ágyba vagy egyenesen a szülők ágyába. 

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy akinek mégis szép nyugalomban külön szobában alszik a csemetéje, az szörnyűséget művel, ahogy a fordítottja sem igaz, azaz hogy rosszul dönt az, aki maga mellé veszi a csecsemőjét. A korai anya-gyerek kapcsolat az eredmények szerint teljesen független az altatási tervektől és az altatási szokásoktól egyaránt. Azt viszont nagyon is jelenti, hogy a tervezgetésnél hajlamosak vagyunk elfeledkezni magunkról (mi az, ami nekünk megfelel, mi az, amit véghez tudunk vinni, mi az, ami mellett el tudunk köteleződni stb.) és még inkább arról az apró teremtésről, aki még a világra sem jött, s akiről nagyon sokat, de mégis: olyan nagyon keveset tudunk.

Mindezek után talán nem olyan meglepő, hogy habár a második, harmadik vagy negyedik gyermeküket váró, több tapasztalattal rendelkező édesanyák ugyanannyit tervezgetnek, mint az első gyermeküket váró anyák, mégis, az ő terveik kevésbé szólnak a társadalmi elvárásokról, sokkal inkább a saját tapasztalataikról. Hogy mire is gondolok? A tapasztaltabb anya inkább mondja, hogy „járt utat járatlanért el ne hagyj”, azaz ami bevált az első (vagy korábbi) gyerek(ek)nél, azt tervezi most is. S ha ez a korábbi út az volt, hogy a gyerekem jelzéseihez igazodom, akkor azt, ha a szülői ágy, akkor azt, s ha a külön szoba, akkor pedig azt tervezi ismét. És ami varázslatos: nem csak tervezi, hanem nagyrészt úgy is lesz! Noha nyilván nem a gyerekei születtek teljesen egyformának, hanem az anya ugyanaz!

Levonható tanulság: nem árt, ha tisztában vagyunk, legalább azzal, hogy nekünk mi felel meg. Egy kis vigasztalás: a következő gyermeknél már a tervezgetés is jobban megy majd!

Altatási szertartások: mik is azok?!

Egy kis kitérő erejéig összefoglalnám, hogy mi a helyzet az altatási szertartásokkal. Merthogy azt a tanácsot aztán gyakran hallani, hogy milyen fontos a lefekvés előtti szertartás… Na de ki hogyan értelmezi ezt a tanácsot?! A vizsgálatban résztvevő édesanyák 87%-ánál van elalvás előtti szertartás. De ezek a szertartások nagyon sokfélék! Van, akinél önmagában az esti szoptatás a szertartás, másnak az csak a szertartás eleme, vagy van ugyan esti szoptatás, de azt nem tekinti szertartásnak…

A szertartások főbb elemei: fürdetés, szoptatás, altatódal, meseolvasás, mesélés, mesenézés, közös játék, cumi, valamilyen átmeneti tárgy odaadása a gyermeknek, hancúrozás, összebújás, beszélgetés, ringatás, mindezek apával együtt vagy csak anyával, vagy csak apával. Természetesen a felsoroltaknak rengeteg kombinációja volt, s volt olyan család, ahol csak egy, s volt, ahol szinte mindegyik szerepelt a listán, amely az elalvás szertartásához kapcsolódott. Ezekből próbáltam minden család esetében a leglényegesebbet kiemelni, az egyre szorosabb intimitás felé haladva. Úgy tűnik, a leggyakoribb az „átmeneti tárgy adása” a gyermeknek, aztán következik a „szoptatás”, és harmadik helyen az „anyához bújás” végzett.

Ki-ki elgondolkodhat rajta, hogy vajon náluk mi és miért alakult úgy, s az indokolatlanul hosszúra nyúló szertartások valóban szükségesek-e ahhoz, hogy a gyermek – és a többi családtag – ellazuljon, ami viszont tényleg fontos ahhoz, hogy el tudjunk aludni. Persze nem azt mondom, hogy ne fürdessük meg a gyermeket, de azt igen, hogy lazítsunk egy kicsit, mert az mindenkinek jót fog tenni!

Mit szólnak az apák? 

Előbb egy kis párkapcsolati lecke: igen, az esetek nagy részében kisebb az idill az újdonsült szülők között, mikor az új család éppen alakulóban van, s mindenki próbálja ebben az új családban megtalálni a neki és a többiek számára is legmegfelelőbb és kielégítőbb helyet.

A mintában az anyák 20%-ának változtak az érzései a párjuk felé. A változás a várandósság alatt 53%-ban volt negatív irányú, 47%-ban pozitív. A változás a szülés után 35%-ban negatív, 65%-ban pozitív irányú volt. Tehát úgy tűnik, a nők többnyire nem szeretnek ki a párjukból, a gyermek születése miatt, sőt! Az a 65% elég beszédes, ugye?!

Viszont: a veszekedés a szülők között a szülés után bizony sokkal gyakoribb, és az anya és az apa közötti (tehát nem a baba miatti/nem a babával együtt megélt) boldog pillanatok száma bizony ritkul – mindez a változások miatt van így, és teljesen normális! A szakirodalom normatív krízisnek hívja, s a lényege az, hogy a család minden tagja épp újra értelmezi önmagát, és új szerepet „tanul”, s nem jelenti a párkapcsolat halálát.

Azon talán nem lepődünk meg, hogy az apák elégedetlenebbek, ha a gyermek a szülők között alszik (ezért nem bújhat a párjához), vagy ha anya a gyerekszobában alszik a kicsivel (és ezért nem bújhat a párjához). 

 S hogy a férfiakat se vegyük egy kalap alá, azt is tudnunk kell, hogy például kb. ugyanannyi férfi fogadja el a gyermek külön szobában alvását, mint ahányan elfogadják a gyermek szülői ágyban való alvását. Tehát fontos (itt is!) szem előtt tartani a sokféleséget. 

 Egy dolog viszont leszögezhető: elégedetlenség csak akkor van, ha a férfi nem bújhat a párjához (az összes többi esetben elfogadás vagy elégedettség fogalmazódik meg). És a férfi többet veszekszik, ha elégedetlen. (Ahogy valószínűleg a nő is, csak azt nem vizsgáltam.)

Érdekes kérdés, és fontos leszögezni, hogy az adatok alapján nincs erre meg a válasz: hogy azért veszekszik, mert elégedetlen, vagy már eleve boldogtalanabb, s ezért aztán elégedetlenebb is…

Van jelentősége a bőrkontaktusnak?

A korai anya-gyerek kapcsolat pozitívabb, ha a szülés élménye is pozitívabb volt. De nem csupán a szülés maga a fontos, hanem az azt közvetlenül követő bőrkontaktus is, amelyről tudvalevő, hogy nagyon sok jó és áldásos hatása van. A mintában az anyáknak több mint a fele átélhette ezt az élményt, de sajnos elsöprő többségük kevesebb, mint 15 percig. S miért is fontos ez? Nos, az a szomorú hírem van, hogy a pozitív hatások csak a 15 percig vagy hosszabb ideig tartó bőrkontaktus után jelentkeznek. (Mielőtt bárki is a kardjába dőlne: ha kimaradt, vagy rövid ideig tartott ez az élmény, a mostani tudásunk szerint nem jelent behozhatatlan hátrányt, inkább csak fordítva, azaz nagy előny, ha több mint negyed óráig volt része a babának és a mamának ebben.)

A megfelelő ideig tartó bőrkontaktus után a korai időszakban a családi ágy a legjellemzőbb, de a gyerkőc 1 éves kora után többnyire a gyerekszobába kerül (egyedül vagy testvérekkel) - ezek alapján a bőrkontaktust valóban átélt anya jobban tud a gyermek változó igényeire hangolódni. Továbbá pozitívabb lesz a korai anya-gyerek kapcsolat, az anyák pozitívabbnak látják gyermekeik érzelemkifejezéseit, ha volt, és elég ideig tartott a szülést közvetlenül követő bőrkontaktus.

Párkapcsolat, szülés/születés minősége és bőrkontaktus - itt most csak érintőlegesen, az alvás/altatás szempontjából világítottam rá ezekre a témákra. Ha felkeltettem az érdeklődésedet, kövesd a blogomat, tarts velem továbbra is, ígérem, érdekes utazásban lesz részed!